Ennyit kellett várni - Máris ITT a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának

A forint újabb erős hete után hétfőn is tartotta lendületét, és olyan szintre kapaszkodott, ahol 2024 januárja óta nem járt: egy euróért mindössze 383,2 forintot kellett fizetni. A magyar fizetőeszköz ezzel másfél éves csúcsra erősödött, és a dollárral, illetve a svájci frankkal szemben is javított pozícióján. A háttérben a jegybank következetesen szigorú monetáris politikája, valamint Orbán Viktor washingtoni útjának kedvező piaci fogadtatása állhat.

Az elmúlt héten a magyar fizetőeszköz ezen a héten másfél éves csúcsra erősödött, az euróval szembeni árfolyam a 385-ös szint alá menetelt pénteken. Ahogy azt a heti összefoglalónkban írtuk, a forint reáleffektív árfolyama – az inflációs különbözetet is figyelembe véve – körülbelül tíz éve járt ezeken a szinteken.
Hétfőn az eurót reggel hét órakor 384,55 forinton jegyezték a péntek este 18 órai 384,65 forintos jegyzés után, a dollár 332,54 forinton áll 332,21 forint után, a svájci frank jegyzése pedig 412,67 forintra csökkent 413,21-ről. Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a novemberi kezdéshez képest mindhárom devizával szemben; 0,9 százalékkal az euró, 1,2 százalékkal a dollár és 1,3 százalékkal a svájci frank ellenében.
Így hétfő reggelre a forint olyan szintre kapaszkodott, ahol 2024 januárja óta nem járt. Egy euró ekkor mindössze 383,2 forintot ért. A fizetőeszköz a délelőtti kereskedésben tovább erősödött, és új, rég nem látott csúcsokat ért el az euróval szemben. Majd a késő délelőttre fordulva megállt a lendület: az euróval szemben az árfolyam 383,05 és 383,3 forint között mozgott.

A dollár árfolyamánál is hasonló napi mozgás volt megfigyelhető. A forint erősödését több tényező is támogatja: mindenekelőtt az, hogy a Varga Mihály vezette jegybank nyíltan jelezte, érdekelt a forint stabilizálásában az infláció letörése miatt, miközben következetesen szigorú monetáris politikát folytat. De a forint javuló teljesítményében szerepet játszhat Orbán Viktor washingtoni látogatása is, ahol több fontos gazdasági bejelentés is elhangzott.

További részletekért KATTINTSON IDE!