Megvannak a Főorvosnő elkövetői


Napok óta tartotta rettegésben a közvéleményt a hír: nyomtalanul eltűnt egy elismert szekszárdi főorvosnő, miután gerincműtéten esett át a Szegedi Tudományegyetemen. Dr. Kett Antónia, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház osztályvezető-helyettese mindenki által szeretett, tekintélyes szakember volt. November 7-én azonban nyoma veszett – mintha a föld nyelte volna el. A kórház „D” épületéből egyszerűen eltűnt, miközben hivatalosan megfigyelés alatt állt. Hogy történhetett meg mindez egy orvosi intézmény szívében, szigorú felügyelet mellett? ITT VANNAK A VÁLASZOK!


 A keresésre példátlan erőket mozgósítottak: rendőrök, speciális mentők, kutyás egységek, drónok, sőt terepmotoros csapatok is fésülték a környéket. A hideg, párás időben minden perc számított. Szombat délután a K9 egység egy elhagyatott, bozótos területen rábukkant egy holttestre – és azonnal megfagyott a levegő. Bár a hatóságok eleinte nem erősítették meg az azonosítást, a szívünk mélyén mindenki tudta, kiről lehet szó. Néhány órával később beigazolódott a legrosszabb félelem:A test valóban dr. Kett Antóniáé volt. A kórház főigazgatója megrendülten búcsúzott, kollégái pedig sokkos állapotban álltak a hír előtt. AZ ELKÖVETŐK: Bár gyilkosról nincs szó, egyre hangosabban beszélnek “elkövetőkről” – mégpedig a kórház falain belül. Egy frissen műtött, megfigyelés alatt álló beteg eltűnik? Senki sem veszi észre, hogy nincs az ágyában?

Nincs kamera, nincs ellenőrzés, nincs felelős nővér vagy orvos, aki jelentette volna? A közvélemény és több egészségügyi dolgozó is úgy véli: Ez nem bűntény, hanem tragikus mulasztás! Nem támadó, hanem felelőtlen döntések okozták a halált. Az „elkövetők” nem álarcos idegenek, hanem akik nem figyeltek. Egyes források szerint az osztályon egyszerűen „elsiklottak felette”, hogy a doktornő nincs az ágyában, többen azt hitték, sétál vagy vizsgálaton van. Mire rájöttek, hogy eltűnt – már késő volt. Ha időben észreveszik, ha megállítják, ma is élne? Hamarosan a b0nc0lás ad erre választ! VIA Blikk

Edit